2012. július 18., szerda

Sun Light 12. fejezet



12. fejezet : Rossz előérzet


Reggel, amikor felkeltem, Edward nem volt mellettem. -Rosszul indul a nap - jegyeztem meg magamban savanyúan. De tényleg, most olyan rossz kedvem van. Olyan nyűgös, vagy nem is tudom. És nem csak azért, mert Edward nem volt ott, amikor felkeltem, hanem úgy...így keltem és kész.
Elmentem a fürdőbe, hogy elvégezzem reggeli teendőimet, de amikor az öltözködésre került, sor, úgy döntöttem, hogy most nem érdekel, mit fog szólni Alice, a farmerhoz csak egy egyszerű pólót vettem fel. De hogy biztosan ne legyen akkora baj belőle, egy nyak kitörős magassarkút választottam lábbelinek, A végén pedig felkaptam egy fekete kicsit rövidebb bőr dzsekit. Találtam itt egy zöld táskát, is, de szerintem borzalmas volt, úgy hogy kerestem egy másikat, ebbe belepakoltam a mai cuccaimat, majd a lépcső fele vettem az irányt.

Amikor leértem a lépcsőn, csak Alice volt a konyhában.

-Jó reggelt! Többiek?

-Szia! Nekik el kellett menni egy kis időre. Edward nem akart itt hagyni téged, de megígértem neki, hogy vigyázok rád. Szóval ma én viszlek suliba, és én is hozlak el. Csináltam neked reggelit. -mondta, miközben egy szendvicset nyújtott felém. -Edward mondta telefonon, hogy mit és hogyan csináljak. -vallotta be szégyenlősen mosolyogva.

-Köszi Alice. -mondtam, majd leültem a konyhában egy székre, és megettem a szendvicset.

-Gyere Bella! El fogunk késni. -mondta, azzal kocsiba is ültünk, és már hajtottunk is az iskola felé. -Ja és csak azért nem borulok ki a pólód miatt, Edward-nak megígértem, hogy nem lesz semmi, és fel vettél egy magassarkút.

-A magassarkút csak ezért vettem fel. Hogy ne akadj ki nagyon.

-Igazából nagyon kiakadtam, de mivel ígéretet tettem, így csak azután fogom leszedni a fejed, miután Edward haza jött.

-Tényleg az mikor is lesz pontosan? -kérdeztem, és közben felcsillant a szemem, hogy hamarosan láthatom őt.

-Őőő pontosan nem tudom, de valamikor ma este. De majd küldök egy sms-t ha pontosan tudom.

-Köszi. -idő közben megérkeztünk a suliba.

-Na akkor majd jövök érted és vigyázz magadra. -mondta, és kaptam egy puszit az arcomra.

-Oké, szia. -azzal kiszálltam a kocsiból, és a bejárat felé vettem az irányt. Megint matek volt az első órám. Jacobbal közös. Húú, most mit csináljak? Tegyem meg amit, Cullen-ék akarnak, és ne álljak szóba vele? Mondjuk akkor azt most kéne elkezdeni, amíg nem vagyunk olyan jóban, hogy fájjon a dolog. De mi van, ha tovább barátkozok vele? Elárulnám vele Edward-ékat. Inkább maradtam az első verziónál. Megutáltatom magam Jacobbal.

Amikor beértem az órára, Jake már ott ült. Leültem mellé, és úgy terveztem, hogy nem szólok egy árva szót sem, de nem úgy tűnt, hogy Jake ebben segíteni akar nekem.

-Szia Bella! Milyen napod volt tegnap? -furcsálltam, hogy ilyen jó kedve van azután, hogy tegnap Edward megmutatta neki, hogy hol a helye, de nagyon kellett vigyáznom, hogy jó kedve ne ragadjon rám, mert akkor meghiúsulna a tervem.

-Szia. Nem rossz. -csak ennyit mondtam, és láttam az arcán az értetlenséget, de nem firtatta, mert belépett a terembe a tanár, így inkább mindketten az órára figyeltünk. Legalább is próbáltam. Egész órán frusztrált a dolog, hogy ilyen hűvös vagyok Jacobbal, de ha egyszer ezt kell tennem, akkor ez van. Legalább is ezzel nyugtattam magam. Amikor kicsengettek, láttam, hogy mondani akar valamit, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, és kisuhantam a teremből. Ma így összegezve kimondottan szar napom van.

Az öltözők felé igyekeztem, amikor Jessica csapódott hozzám.

-Szia Bella! Mond csak, mi történt veled és Jacobbal?

-Semmi.

-Ugye nem történt köztetek semmi? Mármint hogy nem...nem csaltad meg Edward-ot ugye?

-Hogy mi van? Nem. Nem. Úristen Jess. Nem is tudom, hogy jut neked ilyen az eszedbe? Szeretem Edward-ot, és soha nem csalnám meg. -kiabáltam rá. Még szerencse, hogy nem volt senki a folyosón.

-Igazad, van. Sajnálom. Nem is tudom hogy jutott ilyen az eszembe. Ne haragudj. -mondta, miközben szomorúan nézett rám.

-Jól van, semmi baj. Ne haragudj, hogy kiabáltam veled.

-Ezt megbeszéltük. -mondta vigyorogva. A 2 perccel ezelőtti rossz kedvét mintha elfújták volna.

Átöltöztünk, majd a tesi terembe érve, rögtön futásnak eredtünk, a tanár úr utasítására.

-Szia Bella! -jött oda mellém futás közben Mike. Hát ilyen nincs... lehet ennél jobban elcseszni egy napot? Mielőtt még én is köszönhettem volna neki, bebizonyosodott, hogy bizony lehet.

-Eljönnél velem egyik nap moziba, vagy vacsorázni, vagy valami ilyesmi? -gondolkodtam rajta, hogy finoman utasítsam vissza, mint már 1000-szer, vagy küldjem el a francba. De úgy döntöttem, megpróbálom megőrizni a higgadtságomat,  és finom leszek vele.

-Bocs, Mike, de nem.

-Ne mond már hogy, amiatt a hülye Cullen miatt... -horkant fel, bennem meg már felment a pumpa, és kitörni készültem. Ami meg is történt, de mivel nem akartam, hogy mindenki hallja, így a hangomat visszább fogtam, bár legszívesebben leüvöltöttem volna a hajat a fejéről.

-Ide figyelj Mike Newton. Hagyj engem békén, és Edward-ot se minősítsd le a saját szintedre, mert megjárod. És nem csak miatta nem megyek veled sehová. Felfogtam, hogy tetszem neked, de én ezt nem viszonozom, amit már rég észre vehettél volna. Vagy képes vagy egy haverom lenni, és leszállni a randi témáról, vagy szállj le rólam. -mondtam, neki, majd mivel úgy is kicsengettek, kimentem a tesi teremből, és egyenesen az öltöző felé vettem az irányt.
Átöltöztem, majd mentem is az ebédlőbe. Nem volt étvágyam, így csak egy üveg ásvány vizet vettem, és leültem az egyik üres asztalhoz. Elővettem a zenelejátszómat és a fülest, és elkezdtem hallgatni a zenéket, miközben azon gondolkodtam, mit tehetnék, hogy legalább a délutánom ne ilyen siralmasan teljen.
Gondolataimat, az szakította meg, hogy valaki megkocogtatta a vállam. Kivettem a fülemből a fülhallgatót, és felnéztem. Jacob volt.

-Bella, ha megbántottalak valamivel...

-Nem Jake, nem bántottál meg semmivel, csak, kérlek, most hagyj magamra... -mondtam neki kissé elkínzottan. Fogalmam sem volt, mit tehetnék.

-De, Bella, mi a baj?

-Semmi, de most egyedül szeretnék lenni. -mondtam, és kiviharzottam az ebédlőből. Nem tudom, olyan furcsán érzem magam. Mintha valami szét tépne belülről. Ami furcsa, mert csak egyszerűen rossz napom van, de rossz előérzetem is van. Nagyon rossz. Már reggel óta bennem van, de most valahogy egyre erősebb. Úgy terveztem, hogy az utolsó 2-3 órámról ellógok. Gyalog mondjuk elég messze van a Cullen ház, de legalább lesz időm kiszellőztetni a fejem. El is indultam, de idő közben elkezdett esni az eső. Már nem is esett, inkább szakadt, és én még az út negyedét sem tettem meg, de most nem érdekelt. Már a lábam is nagyon fájt, így inkább levettem azt a borzasztó magassarkút, és mezítláb folytattam az utat. Esernyőm sem volt, de nem akartam semmivel sem foglalkozni. Egyszerűen csak azt akartam, hogy kiürüljön a fejem, és ne legyenek gondolataim sem. Most semmivel sem akartam foglalkozni. Amennyire sikerült, kizártam a gondolataimat. Az egyetlen vágyam, az volt, hogy minél hamarabb vehessek egy forró fürdőt, és láthassam Edwardot.

(2 és fél óra múlva)

Nem siettem. Csak sétáltam, de amikor megláttam a házat, és hogy Edward szobájában ég a villany, elkezdtem sietni. Amikor beértem Alice gondterhelt arcával találkoztam. Nagyon ideges volt.

-Bella! Hogy kerülsz te ide? Hogy jöttél haza? Neked most nem kellene itt lenned.

-Mi? Alice, kérlek, hagyj felmenni, lefürdök, átöltözök, aztán mindent elmondok. -és már indultam is fel az emeletre.

-Bella! Most nem mehetsz fel. -mondta, és szemében aggódást, szomorúságot, csalódást, és féltést láttam.

-Engedj fel Alice. Tudom, hogy Edward itthon van. -kértem, és mivel látta, hogy nem sikerül megakadályoznia, ő is könyörgőre fogta.

-Nagyon szépen kérlek Bella ne menj fel. Kérlek. -mondta, és ha lehetett volna, már zokogott volna. Vagyis zokogott is, de könnyek nélkül.

-Mi a baj? -öleltem át, miközben próbáltam nyugtatgatni, de ő csak annyit mondogatott, hogy ne menjek föl.

-Bella, ne menj fel. Nem szabad. Kérlek. -kérlelt egyre kétségbe esetten.

-De miért?

-Nem szabad.

-Mindjárt jövök. Ne haragudj Alice, de föl kell mennem. -mondtam, majd elengedtem, neki meg már annyi ereje sem volt, hogy utánam eredjen, és ne engedjen. Rohantam fel a lépcsőn, és minél közelebb érve Edward szobájához, furcsa hangokat hallottam. Mi? Az nem lehet. Mondtam magamban. Halkan benyitottam a szobába, hátha csak a képzeletem teszi ezt velem, ugyan is nem akartam neki hinni. De amint halkan résnyire nyitottam az ajtót, félelmeim beigazolódtak. Amikor megláttam Edwardot, és egy gyönyörű, szőke vámpírnőt, amint éppen ott szeretkeznek, ahol én tegnap este álomra hajtottam fejem, valami össze tört bennem. De nem is a hely a lényeg. Hogy tehette ezt velem Edward? És akkor kicsordult az első könnycsepp. Bucsuktam az ajtót, és mint egy zombi mentem le a lépcsőn, vissza Alice-hez.

-Én mondtam, hogy ne menj fel. -mondta, még mindig zokogva, majd magához ölelt.

-Miért? Ha most nem megyek fel, és most nem tudom meg, akkor el se mondtátok volna, és élnék úgy, mint eddig hazugságban?

-Nem tudom Bella. Kérlek ne haragudj.

-Nem a te hibád. De most inkább megyek. Viszlát Alice.

-Várj. Most zaklatott vagy. Nem mehetsz így el. Még valami bajod esik.. -Aggodalmaskodott, ami jól esett. -Én még mindig a húgomnak tartalak, attól függetlenül, hogy az az idióta bátyám ezt műveli. -mondta, majd ismét megölelt.

-Köszönöm. Ez sokat jelent nekem. Én is ugyan úgy szeretlek, mint eddig, de nem tudok itt maradni. Mennem kell.

-Akkor veled megyek.

-Ne haragudj, de most egyedül szeretnék lenni.

-De ugye visszajössz?

-Nem tudom. -erre nem mondott semmit, én viszont elindultam. Már nagyon fájt a lában a sok sétálástól, de nem tudtam mit tegyek. Haza nem akartam menni. Nem akartam, hogy az apám ilyen állapotban lásson. Inkább sétáltam tovább, és tovább. Nem tudtam merre megyek, de nem is érdekelt. Már nem érdekelt semmi. Hazudott. Én mondtam neki, hogy egyszer talál egy nálam sokkal jobb lányt. Akit majd sokkal jobban szeret mint engem, de ő váltig állította, hogy nem fog nálam jobbat találni. És hogy szeret. Ami a legjobban bánt, hogy nem tudom utálni. Bármennyire is akarom nem megy. Még így is szeretem. Nem akarom szeretni. Nem akarok rá gondolni.
Úgy gondoltam, elmegyek a házunkhoz, és megnézem mi van apával, úgy, hogy ő ne vegyen észre. Amikor haza értem, benéztem a konyha ablakon, és ott is volt. De nem akárhogy. Nem, nem, ez nem történhet meg. -mondogattam magamban, miközben rohantam a házhoz. Apám ott feküdt a konyha padlón több sebből vérezve. Ahogy jobban megnéztem a sebeit, láttam hogy nem akármilyen sebek. Vámpír harapások. Az apámat megölte egy vámpír. Már nincs senki, és semmim. A szívemet ott hagytam Edwardnál, a lelkemmel együtt. Nélküle nincs rá szükségem. Kimentem a házból, és ismét elindultam. Nem érdekelt merre megyek, csak legyek minél messzebb ettől a várostól. Hogy fordulhat minden ilyen rosszra egy nap alatt? Már jó ideje sétáltam, amikor egy sikátor mellett mentem volna el, egy alak berántott a sikátorba, és egy kést szegezett a torkomhoz.

-Mond csak: Egy ilyen kislány mint te, mit keres ilyenkor az utcán? Pláne egy ilyen utcán, ahol nincs senki.

-Hagyjon békén. -mondtam színtelen hangon. Először megijedtem, de amikor ráébredtem, hogy már nincs semmim, amit elveszthetnék, arra is rájöttem, hogy nincs értelme félnem, így felbátorodtam. És mondja csak: Mit keres egy ilyen magafajta őrült az utcán? Nem az elmegyógyintézetben lenne helye?

-Ej, felvágták a nyelved kicsi lány. Arra mész, hogy megöljelek? Mert közel jársz hozzá. -lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy én már tudat alatt azért imádkoztam, hogy öljön meg, csak ne kelljen így élnem? Csábítónak tűnt a dolog, így engedtem a kísértésnek.

-Lehet, hogy igazad van. -mondta, majd erővel ráléptem a lábára, majd megcéloztam a nemesebbik szervét. Erre meggörnyedt a fájdalomtól, de hamar talpra állt, és elkapta a hajam. Annál fogva húzott vissza magához, majd elővette pisztolyát, és hasba lőtt, mire én elestem, és kapkodva szedtem a levegőt. Iszonyatosan fájt, de vigasztalt a gondolat, hogy hamarosan vége. És azzal nem csak a fizikai fájdalom fog megszűnni, hanem minden más is. Ömlött a vér a sebből, de ennek hatására is olyas valaki jutott eszembe, akire egyáltalán nem akartam gondolni. Már minden létfenntartási ösztönöm elhagyott. Még csak a kezemet sem szorítottam a hasamra. Ahogy felnéztem, támadóm arcát láttam, ahogyan vigyorogva nézi végig, míg és szépen, lassan elvérzek. Egy idő után, már nem folyt a vérem, és én már nem láttam semmit. Már csak a hallásom volt meg, de csak annak az embernek hallottam a nevetését, aki ezt tette velem. Aztán lassan már a hallásom is elhagyott. A halál gondolata nyugattó volt. Már nem történhet semmi rossz. "A halál békés...könnyű...az élet nehezebb"
Furcsa mód mosolyogva ért utol a halál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése